2020. december 7., hétfő

Zsemlegombóc



Foto a gombócok fözése elött készült. 

Több fajta zsemlegombóc receptet kipróbáltam, de ez a legfinomabb, izben és állagában is. Az alább irt hozzávalókból 8 db gombócot kapunk. Ha marad belöle másnapra, akkor is finom. Fel szoktam szeletelni és vajban kicsit átmelegiteni, megpiritani. 

Hozzávalók: 4 db másnapos zsemle apró kockára vágva
2 tojás
1,5 dl tej
1 nagyobb hagyma apró kockára vágva
fél marék petrezselyem apróra vágva
2 evökanál vaj
1 teáskanál só
bors, izlés szerint
kevés zsemlemorzsa ami akkor kell, ha az összeállitott tészta lágy. 

A kockára vágott apró zsemléket elkeverjük az 1 teáskanál sóval.
Az apróra vágott hagymát és petrezselymet a vajban picit megdinszteljük.
A tejet felmelegitjük, de nem kell felforralni.
A meleg tejet és a megdinsztelt hagymát, petrezselymet ráöntjük a zsemle kockákra , összekeverjük és 10 percig pihentetjük.
A két tojást felverjük, picit sózzuk es borsozzuk. Ráöntjük a zsemlés tejes
masszára es összekeverjük - a legjobb gumikesztyüvel ezt elvégezni.
Ha a tészta lágy, akkor teszünk bele egy kevés zsemlemorzsát . A tészta állaga olyan legyen, hogy jól formálható gombócokat kapjunk, ha esetleg kemény akkor egy nagyon kevés langyos tejjel lazitjuk. 

Vizes kézzel 8 darab teniszlabda nagyságu gombócot formálunk.
Lehet hagyni állni a gombócokat, en hagytam  fél órát még pihentetni, de lehet
rögtön a formázás után fözni. 

Gyöngyözö sós vizben kb. 20 mercig fözzük, nem forraljuk, szép lassan
fözzük.


Gombóc tálalva. 

2020. december 1., kedd

Sajtkrémes kiflik




Facebbok csoportból Viktoria Somhegyi receptje. 

Nagyon finom :) 

500g liszt

2 tk só
1tk cukor
25 g friss élesztő
kb fél csomag sütőpor
2dl tej
100 g vaj
3ek majonéz, nálam sűrű sajtkrém

Ezeket össze kell jól dolgozni, a tesztát duplára keleszteni. (8 kifli jön ki belőle) 8 részre elosztani és keleszteni picit. Utána kifliket készítek- mindenki amilyet szeretne, megkenem tojással es megszórom tetszés szerinti díszítéssel. Sütőben 200C-on kb 20 perc alatt sült meg.

Narancsos linzer karikák

 



Ez egy annyira egyszerü süteménynek néz ki, de a narancs finom ize a fahéjjal együtt ebben a finom omlós  tésztában fenséges. 

15 dkg liszt,4 dkg étkezési keményitö / ha nincs az sem baj, akkor annyival több liszt kell bele/ 15 dkg hámozott mandula darálva, 1 bio narancs, 18 dkg vaj, 12 dkg cukor + 4 evökanálnyi cukor,  1 teáskanál só 1 teáskanál fahéj.

A lisztet és a vajat elmorzsoljuk, hozzáadjuk a darált mandulát, a 12 dkg cukrot, sót a narancs  lereszelt héját es a fel narancs kicsavart levét. Összegyurjuk és ketté osztjuk a tésztát es 2 db  kb. 15 cm- es 7cm átmeröjü hengert formálunk a tésztából. A 4 kanál cukrot összekeverjük a fahéjjal.  Egy alufoliát megszórunk a cukros fehéj egyik felélvel és beletekerjük a hengert, igy járunk el a másik hengerrel is. Hütöbe tesszük egy órára. Utána a hengerekböl kb. fél centis karikákat vágunk. A köpezét kiszurjuk a hengereknek és elömelegitett sütöben 7-8 percig sütjük. Nem fontos kiszúrni a közepét a hengereknek, de nekem igy jobban tetszett. A kis apró kiszúrt köröket is megsütöttem külön.


2020. november 23., hétfő

Nugat stangli

 



Nagyon finom !!!

Hozzávalók: 22 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 cs. vanilia cukor, 3 tojás sárgája, fél teaskanál fahéj,

                     20 dkg liszt, 2 evökanál kakaópor, 1 teáskanál sütöpor, 12 dkg darált dió vagy 

                     mogyoró, 10 dkg nugat , 10 dkg keserü csokoládé, vagy tejcsokoládé bevonó                             izlés szerint lehet választani , nalam keserü csoki  és persze a tésztába mindig                             csipet só.

Elkészités: A vajat habosra keverjük a porcukorral, hozzáadjuk apránként a tojás sárgáját es azzal is jól kikeverjük. A lisztet, kakaót, sütöport,u fahéjat, darált diót vagy mogyorót összekeverjük és apránként a vajas masszához keverjük.

A kesz masszát egy nyomózsákba tesszük és sütöpapirra kb 6-7 cm es csikokat nyomunk.

Na itt egy kicsit szenvedtem. De ! ha ez nem sikerül a nyomózsákból akkor kiskanállal apró halmokat teszünk a tepsibe és kis tallérokat sütünk belöle. Ugyanolyan finom ugy is.

Kb. 7-8 percig sütjük 180 fokon.

Hagyjuk teljesen kihülni a stanglikat mert különben eltörnek. 

A 10 dkg nugatot felmelegitjük. Kettö- kettö stanglit összeragasztunk a nugattal. 

A bevono csokit felmelegitjük és a stanglik egyik végét belemártjuk a csokiba. Ecsettel soktam a stanglik végeit becsokizni. 

2020. július 10., péntek

Csirkemell picatta




#



Fantasztikus finom, akik szeretik az enyhén citromos, fehérboros szószos ételeket. Kedves Facebook ismerösöm Matyi Eva receptje. Tegnap megláttam ezt a receptet és ma el is készitettem. Nagyon szerettük, fel van véve a repertoárba.

http://matyievakonyhaja.blogspot.com/2016/06/csirkemell-piccata.html


Hozzavalok 2 szemelyre :

1 egesz csirkemell, csont nelkul.
1 salotta hagyma, kozepes meretu, ha nincs akkor voroshagyma.
2 ek capribogyo (vagy izles szerint)
ezen változtattam és capribogyó helyett zöld olivabogyóval csinaltam /
2-3 cikk fokhagyma
2 ek vaj
2 ek olivaolaj
4 ek parmezan
2 ek liszt
1/2 kk etkezesi kemenyito (cornflour)
1/2 citrom leve (vagy izles szerint)
1/4 pohar tejszin (vagy tej)
1/2 pohar zoldsegalaple vagy husleves
1/4 pohar feherbor vagy rose.
1 szal zeller  amit majd kiveszunk belole a vegen
 kis marek zoldpetrezselyem

so es frissen orolt bors
Citromkarikak a disziteshez
Elkeszitese :

A csikemellet  kette vagjuk hosszaban, majd minden fel mellett ujbol kette. Igy lesz 4 szep szelet csirkemellunk.
  A 2 ek lisztet elkeverjuk 2 ek frissen reszelt parmezannal. A szeleteket szep sorban megforgatjuk a parmezanos lisztben. Enyhen megrazzuk, hogy a felesleges liszt hulljon le rola. Egy serpenyoben  felforrositunk 1 ek vajat es 1 ek olivaolajat. A
csirkemelleket mindket oldalan szep pirosra sutjuk, majd felre tesszuk es melegen tartjuk. A fennmaradt zsiradekhoz meg hozzaadunk 1 ek olivaolajat es a megmaradt 1 ek vajat. A hagymat nagyon-nagyon finomra vagjuk , a fokhagymat felszeleteljuk es elobb a hagymat tesszuk a zsiradekba dinsztelodni, majd mikor majdnem puha hozzaadjuk a fokhagymat is. Aztan beleontjuk a feherbort amivel fozzuk 2-3 percet , addigra az alkohol is elparolog belole. A serpenyo aljara ragadt  sajtos lisztes  
maradekot, finoman felkaparjuk, az nem kidobnivalo, nagyon finom izt ad az etelnek. Beledobjuk a zellerszalat is. Par perc utan mehet bele a husle, amivel tovabb fozzuk kicis langon, ujbol 2-3 perc. Aztan hozzaadjuk a citromlevet,a 2 ek kapribogyot ,sozzuk, frissen orolt borssal megszorjuk. Osszefozzuk  es mehet bele a tejszin vagy tej. 1/2 kk etkezesi kemenyitot elkeverunk 1 ek hideg vizzel es beleontjuk a szoszba. Felfozzuk. Beletesszuk a megmaradt 2 ek reszelt parmezant, osszekeverjuk.  A szoszunk ekkorra mar kello surusegu lesz. Aki surubbre szeretne meg tehet bele keves etkezesi kemenyitot, vagy ha tul suru lett akkor meg egy kis tejszint vagy zoldseglevet. Tegyuk bele az elore megsutott parmezanos hust a szoszba , fozzuk ossze es szorjuk meg egy fel marek finomra vagott zoldpetrezselyemmel. Citromkarikakkal diszitjuk.



2020. június 26., péntek

Sabich saláta




Sabich saláta a neve, több rétegezett hozzávalóbol. 
eddig nem ismertem, de van egy kedves csoport a Fb-n és ott sok finom keleti, arab recept található. Megtetszett és elkészitettem. Közben azért a Googlen is utána néztem ennek a finomságnak, sok fajtája van az elkészitésében. Ahogy láttam a padlizsán mindegyikben benne van, csicseri borsó, uborka, paradicsom és persze a tahini szósz. A legtöbb helyen reggelire eszik pitába megtöltve.

Elsö réteg az  izraeli saláta ami  igy készül:
Par darab apró ropogos uborka, amit kis kockákra vágunk, hozzá ugyanannyi paradicsom, szintén apró kockakra vágva. Ezeket picit megsózzuk , borsozzuk, tehetünk bele ujhagyma karitákat is. Egy fél citrom levét adunk hozzá és 2 evökanál jófajta Oliva olajat.

1 padlizsánt vékony szeletekre vágunk besozzuk picit - én hagytam állni. Utána áttörölgettem
papirtörlövel , sütöpapirra tettem és ecsettem picit megkentem Oliva olajjal. A grill fokozaton sütöttem pár percig, hogy pici szint kapjon. Kivettem a sütöböl kevés apróra vágott fokhagymával megszortam.
5 apró szemü ujkrumplit 10 percig föztem, utána serpenyöben pirosra sütöttem. 

Közben elkészitettem a tahini szószt. 1 dl tahini szószba tettem ugyanannyi vizet, sot, borsot, romai köményt egy fél citrom levét és merülö mixerrel összekevertem. Egy krémes szószt kaptam Az izeket még utána külön be lehet állitani. Ne legyen savanyu, de lehessen érezni a citromot is. 

Összeállitás: Izraeli saláta, erre raktam a krumplikat, ezt meglocsoltam a tanini szósszal, rátettem a sült padlizsánokat és megint tanini szósszal locsoltam meg. Közben akinek van Zatar füszerkeveréket is tettem a rétegek közé. Tetejét megszórtam petrezselyemmel.

Bonyolultnak tünik, de nem azt. Annyi minden szervezés kérdése. Tegnap ujkrumplit föztem , abbol tettem el mára ehhez a recepthez is. Ja igen sokan még fött tojással is rétegezik. Most nálam tojás nélkül készült. Nagyon finom. 

2020. június 12., péntek

Málnás tekercs






Èdes üdvözlet a gyümölcsös kertböl. A málna az egyik legfinomabb, legzamatosabb gyümölcs. 
Egy habos, pillekönnyü  málnás, gyümölcsös tekercs készült belöle.

Hozzávalók: 4 tojás
                   csipet só
                   1 csomag Vaniliás cukor
                   12,5 dkg cukor + 2 evökanál cukor
                   12,5 dkg liszt
                   3 lap zselatin - én por zselatint használtam ami 5 dl folyadékhoz                           kell 
                   25 dkg málna
                   5 dl tejszin
                   málna vagy eper lekvár amivel a piskótát megkenjük
                   
A tojással a 12,5 cukorral csipes sóval es a liszttel egy piskóta tésztát keverünk ki. 35*40 cm-es tepsiben megsütjük. Amikor kész a szokásos módon cukrozott konyharuhára tesszük és feltekerjük. 

A zselatint a leirás szerint beáztatjuk. Közben a málnát pürésitjük és szitán átpaszirozzuk - ha nem szeretjük benne a magokat - én átpasziroztam. 
A zselatinnal leirás szerint elkeverjük a málnás masszát. 
A tejszint felét  felverjük kemény habnak és a málnás, zselatinos masszához adjuk. A legjobb ha ezt készitjük el legelöször. Hidegre tesszük, hogy jól megdermedjen. 

Ha kihült a piskóta, akkor megkenjük a málna vagy eper lekvárral, aztán a 
lehütött málnás tejszinhabbal és feltekerjük.

Felverjük a maradék 2,5 dl tejszint és bevonjuk vele a piskóta tekercset.
Friss málnával diszitjük és a hütöbe tesszük 2 órára. 

Csinos és finom vendégváró sütemény. 



2020. május 19., kedd

Mentolos csokis torta /after eight torta /



Drága kis unokám aki ma 8 éves kedvenc édessége a mentolos csoki. Sütöttünk neki egy mentolos csoki tortát . A képen látható tort a fele hozzávalókból készült  mint ami a receptben van. 


Mentolos csokis torta

Egy 26 cm-es tortához a hozzávalók: 6 tojás, 6 evökanál viz, 30 dkg cukor, 1 vaniliás cukor 30 dkg liszt, 2 evökanál kakaópor, fél csomag sütöpor. Csipet so mint minden süteménybe .

2 csomag Mentolos csokoláde lapok

4 dl tejszin, 3 csomag habfixálo 2 csomag vaniliás cukor.

A piskótához a tojássárgát a cukorral, vanilia cukorral és a vizzel hahosra keverjük,

A lisztbe belekeverjük a kakaót a sütöport és apránként a tojásos masszához adjuk.

A tojásfehérjét felverjük pici sóval és apranként adagolva belekeverjük a lisztes masszához.

Kikent  tortaformában kb. 175 fokon 50 percig sütjük. Ez sütötöl függ, tüproba !

A mentolos csoki lapocskákat annyi fele vágjuk ahány tortaszeletet szeretnénk, és külön eltesszük a diszitéshez.

3 dl tejszint összefözzük  a megmaradt mentolos csokilapokkal, ugy, hogy egynemü legyen. Nem forraljuk !. Lehütjük. Ezt érdemes elözö este összefözni es a hütöben jól kihüteni.


Amikor a tortánk megsült, kihütjük és két lapra vágjuk.

A lehütött csokis tejszint a habfixáloval kemény habbá verjük. Ezzel a krémmel megkenjük a lapokat.

A megmaradt 1 dl tejszint szintén felverjük és ezzel diszitjük a tortát, majd szépen elrendezzük rajta a félbevágott mentás  csoki lapokat.



Für eine Backform von 26 cm Durchmesser

Zutaten für den Teig

6 Eier

6 EL Wasser

300 g Zucker

1 Päckchen Vanillezucker

300 g Mehl

2 EL Kakaopulver

1/2 Päckchen Backpulver

Zutaten für die Füllung

2 Päckchen ( à 200 g) Pfefferminz-Schoko-Täfelchen

4 Becher (à 200 ml) Sahne

3 Päckchen Sahnesteif

2 Päckchen Vanillezucker

Zubereitung

Für den Biskuitteig die Eier trennen und Eigelb mit Wasser, Zucker und Vanillezucker

schaumig aufschlagen. Mehl, Kakao- und Backpulver vermischen, sieben und unter die

Eigelbmasse rühren. Das Eiweiß steif schlagen und vorsichtig unterheben. Die Backform

einfetten oder mit Backpapier auslegen, Teig hineingeben und im vorgeheizten Backofen

etwa 50 Minuten bei 175°C Umluft backen (am besten zum Ende der Backzeit eine

Stäbchenprobe machen) und auskühlen lassen.

Je nach Anzahl der geplanten Tortenstücke eine Anzahl der Pfefferminz-Schoko-Täfelchen

beiseitelegen und halbieren. Die restlichen Pfefferminz-Schoko-Täfelchen mit der Sahne in

einem Topf kurz aufkochen, bis die Täfelchen geschmolzen sind. Die Masse über Nacht in

den Kühlschrank stellen.

Am nächsten mit einem Handrührgerät Sahnesteif und Vanillezucker unter die Masse rühren

und die Crème steif schlagen. Den Tortenboden zweimal waagerecht durchschneiden und

den ersten Boden in einen Tortenring oder eine Backform geben, die Hälfte der Crème

darauf streichen, den zweiten Biskuitboden darauf legen, mit der restlichen Crème

bestreichen und mit dem dritten Biskuitboden belegen.

Marcels Tipps

Für die Garnierung die Torte mit einem Becher aufgeschlagener Sahne verzieren und mit

den halbierten Pfefferminz-Schoko-Täfelchen garnieren.

Wenn man sich den langen Kühlprozess beim Ansatz der Crème sparen möchte, kann man

die Pfefferminz-Schoko-Täfelchen auch nur in etwas Sahne schmelzen (nicht kochen), die

restliche Sahne aufschlagen und unter die abgekühlte Minz-Sahne-Mischung geben.

Auf die Torte passt auch gut eine Marzipandecke. Diese dann nach Belieben mit

Sahnetupfen- Schoko-Minzstückchen und weiterer Deko verzieren.

2020. május 13., szerda

Epres, habos palacsinta





20 dkg liszt

5 dl tejszín (tejjel is helyettesíthetjük!)

5 dkg porcukor 1 vaniliás cukor

4 db tojás

5 dkg vaj

1 db citrom reszelt héja

csipetnyi só

A vajat a tojások sárgájával és a porcukorral habosra keverjük , majd hozzáadjuk a citrom reszelt héját és a csipetnyi sót. Állandó keverés mellett beleszórjuk a lisztet, és hozzáadjuk a tejszínt is (vagy tejet). Simára keverjük, és körülbelül 10-15 percet pihentetjük. Közben a tojásfehérjékből kemény habot verünk, majd óvatosan hozzákeverjük a tésztához.

 Úgy kezdjük, mintha sima palacsintát sütnénk, viszont csak az egyik oldalát kell megsütni szép pirosra.  En egy fedöt tettem ra  2 percre, az alja szépen megsült a teteje meg finom habos krémes marad.

Ha megsült tálra tesszük, félbevágott epret szórunk rá és egy gombóc vanilia fagylaltot. Összehajtjuk a palacsintát és porcukorral megszórva, eperrel diszitve rögtön tálaljuk. Ezt a palacsintát, ahogy sütjük ugy kell rögtön tálalni. 6-7 darab palacsinta lesz ebböl a menyiségböl.


2020. május 2., szombat

Lazac- sparga és mafaldine




Hozzávalók 4 személyre : 1 kg zöld spárga, 3 Ek olivaolaj, 1 bio citrom lereszelt héja, só, Bors, édesnemes kaprika, 40 dkg lazacfile 30 dkg mafaldine vagyis fodros szélesmetélt tészta. 1,5 dl száraz fehérbor, 1 Ek méz, 15 dkg Mascarpone es görög Joghurt keveréke, 1 csomag bazsalikom. 

A sparga végeit levágjuk , kb. 6 cm-es darabokra vágjuk, 2 evökanál olajat öszekeverünk sóval,borssal és a lereszelt citrom héjaval, beleforgatjuk a spárgákat. A sütöt elömelegitjük kb. 180 fokra. A halat 1 evökanál olaj, fél teáskanál só és fél teáskanál Paprika keverékével minden oldalrol egy ecsettel megkenjük. A spárgát és a halat egy tepsibe tesszük és kb. 15-20 percig sütjük.

Közben a tésztát kifözzük. A Mascarpone, Joghurt sózzuk, borsozzuk, es a bazsalikomot finomra vágva elkeverjük benne. 

Tálalás: elöször a tésztát tesszük tányérra, rá jön a spárga és a hal, majd kanállal tesszük rá a bazsalikomos krémet. 
Fenséges finomság. Gyorsan elkészül, leirva tünik komplikáltnak. 

Meggyes pite





Ezt a finomságos receptet valamikor Illeskrisz az nlc-n tette sokak kedvencévé. 


Meggyes pite- pudinggal
A tésztához:
fél kg liszt
fél csomag sütőpor
1 tojás
1 tojássárgája
20 dkg vaj
2 ek zsir
csipetnyi só
2 ek tejszin

A töltelékhez:
70 dkg magozott meggy vagy 2 üveg meggybefőtt
7 dl meggylé (a magozott meggy leve vizzel kiegészitve)
2 csomag vaniliás pudingpor
4-5 ek cukor
1 csomag vaniliás cukor
csipetnyi fahéj

Tetejére:
1 tojásfehérje

A tésztához való alapanyagokat összegyúrjuk, majd a fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük fél órára dermedni. Addig elkészitjük a tölteléket: a magozott meggyet leszűrjük, levét felfogjuk, majd vizzel 7 dl-re kiegészitjük. Ebben a meggyes folyadékban főzzük meg a pudingot a kétféle cukorral és a fahéjjal. Kicsit kihűtjük a pudingot, majd belekeverjük a magozott meggyet. A tésztát elfelezzük, kinyújtjuk, majd az egyik lapot egy sütőpapirral bélelt tepsibe (nálam 24x34 cm-es volt a tepsi), rakjuk, ráhalmozzuk a meggyes tölteléket, majd befedjük a pitét a másik lappal. Villával megszurkáljuk, hogy a felesleges gőz eltávozhasson belőle, majd a tojásfehérjével átkenjük a tetejét. Előmelegitett sütőben 180 fokon, kb. 30-35 perc alatt szép pirosra sütjük a süteményt.
Fontos! Ennél a piténél meg kell várni, hogy teljesen kihűljön, mert csak akkor lehet szépen szeletelni.


2020. március 17., kedd

Krumplisaláta német recept





A héten készitettem ezt a krumplisalátát - egy német oldalról vett recept, mondhatom nagyon finom. 
Mi az elsö nap frissen virslivel ettük - másnap csirkemellet rántottam hozzá. A recept 10 személyre szól,de persze mindenki annyit készit belöle ami a család nagyságának megfelel. 

Majonézes krumplisaláta  -német recept 
10 személyre
Hozzavalok: 1,5 kg krupli

40 dkg majonéz, 7 db savanyú uborka
30 dkg hagyma
Petrezselyem és kapor
5 tojás
5 dl zöldségleves alaplé
3 evökanál ecet /nem erös ecet/ én diós ecetet használok 
3 evökanál mustár
¼ teáskanál törött bors
¼ teáskanál cukor

Só , füszerek izlés szerint. 

A krumplit héjában jól megsózott vizben megfözni, kihüteni és vékony karikára vágni. Az uborkát apró kockára vágni, a petrezselymet és a kaprot is apróra vágni.
Közben a tojásokat megfözni, kihüteni és apróra vágni.
A hagymát kockára vágni, egy edénybe tenni és a borssal, cukorral, ecettel, mustárral, sóval valamint a 5 dl zöldségleves alappal felforralni. Picit kihüteni és a felkarikázott krumplira önteni. 10 percet állni hagyni. A krumplihoz tenni a tojást, összevágott uborkát, petrezselymet, kaprot. Ovatosan a majonézt is hozzákeverni. Àllni hagyni, hogy összeérjenek az izek. Lehütve vagy szobahömérsékleten is lehet fogyasztani.

2020. február 1., szombat

Kelbimbo, zeller saláta






Kelbimbo, angol Zeller és más finomságok, nagyszerü saláta ami föétel is lehet, vagy éppen egy szelet frissen sült hús mellé. 

Hozzávalók 2 személyre: 8-10 kelbimbo sós vizben megfözve,
1 kisebb szivsaláta vagy madársaláta, 2 darab közepes héjában fött krumpli,
3 db szárzeller, ujhagyma, vagy lilahagyma, pár szem rózsabors.
Egy jó marék zsemlemorzsa amit vajban megpiritunk és egy csipet sóval izesitjük. 

Dresszing: 2 evökanál fehér balzsamecet, 1 evökanál áfonya lekvár ! igen nem tévedés ! 2 evökanál olivaolaj, 2  mokkáskanál só. Ezeket egy üvegben jól összerázzuk, egy krémes öntetet kapunk. Izlés szerint lehet még bele tennni egy-két kanál vizet, borsot. Nekem dió ecetem van azzal csináltam. 

A salátát megmossuk, apró csikokra vágjuk, leszáritjuk. 
A kelbimbot megfözzuk és vajon piritott morzsába forgatjuk. 
A krumplit vékony karikára vágjuk. A hagymát felszeleteljük. 

Tálalás. Elöször a zöldsalátát tesszük tényérra, meglocsoljuk az öntettel,
rá jön a karikára vágott krumpli, sózzuk, borsozzuk, a vékonyra vágot hagymaszeleteket rászórjuk és a felvágott szárzellert is. Megint megöntözzük az öntettel. A végén a langyos vajas morzsás kelbimbo jön a tetejére. Ismét meglocsoljuk kevés öntettel, rózsaborssal megszórjuk és tálaljuk. 

2020. január 7., kedd

Mozart mousse - ami tervben van elkésziteni -






Ezt a receptet csak lementettem az internetröl, mert annyira szépséges a képen, hogy tervbe van az elkészitése, és persze kedves Gallov Andre barátnömnek ajánlom, mert biztos vagyok benne, hogy ez az Ö izlése :)
Az eredeti recept itt található :https://www.binekocht.at/2020/01/02/mozartmousse-mit-nougat-schokolade-pistazien/?fbclid=IwAR2porhEJypbkO194lHqarasNoSWFJitjBosUAEolTjNUymF_eh5cr_dvHQ

Mozartmousse nugat, csokolade és pisztacia



Munka kb. 1 óra

A tejcsokoládé mousse elkészitése: A konyak mennyisége minden esetben kb. 1 evökanál

4 tojás sárgája, 1 cs. Vanilia cukor, csipet só 18 dkg tejcsoki de aki szereti keresü csokival is lehet késziteni. 1 EK konyak. 2,5 dl tejszin.

A pisztácia mousse elkészitése:

4 tojás sárgája, l cs. Vanilia cukor, csipet só, 18 dkg fehér csoki, konyak 2 dl tejszin, 2 EK pisztácia darabok, vagy több is mehet bele. Egy csipetnyi ! zöld élelmiszer festék, csak minimális kell bele.

Kb. 2 cm -es darab marcipán massza – itt egy henger alaku marcipánról ir.

Nugat mousse elkészitése:

4 tojás sárgája, 1 vaniliás cukor, csipet só, 18 dkg nugat, konyak, 2 dl tejszin 2 evökanál pisztácia

Diszitéshez félbevágott mozart golyók, felvert tejszinhab a tetejére.

Elkészités; csoki mousse

A tojássárgáját a vanilia cukorral, sóval fehéredésig felverjük, A csokit felolvasztjuk /a szerzö a tejcsokit részesiti elönyben/ Amikor kihült de még folyós hozzákeverjük a tojásos masszához a konyakot is.  A tejszint felverni és ovatosan a csokis masszához keverni.

A pisztáciás mousse:

Tojást, vanilia cukrot, sót krémesre keverni, A fehércsokit felolvasztani, a vegén a marcipán masszát is hozzáadni, hogy egynemü legyen a kettö. Csoki és marcipán krémet a tojásos krémhez keverni, konyakot beletenni es a felvert tejszinnel óvatosan elkeverni. De a tejszint csak akkor keverni hozzá, ha a massza kihült ! Ezt minden alkalommal irja. A végén a csipetnyi zöld  ételfestéket belekeverni és a végén a pisztáciát.

A nugat mousse:

Tojás, vaniliacukor, so, habosra keverni /mIndig ugyanaz a müvelet a moussenél/Nugatot felolvasztani göz fölött, kihülten a tojasos krémhez adni, a végén ovatosan a felvert tejszinnel elkeverni. Konyakot bele !

Most kezdödik a poharakba töltés. A poharakba a nugatmousset elosztani, hidegre tenni és a két másik mousset is hütöbe tenni. Kb. 1 óra alatt kicsit megkeményedik a nugatmassza, erre jön a pisztácia massza szintén nyomózsákból, hüteni és a végén a világos csokimassza jön rá. Szervizozás elött felvert tejszinhabbal disziteni és félbevágott mozart golyókkal disziteni .

Nem tudom mennyire érthetö, ha nem irjál . A lényeg a 3 különbözö mousse elkészitése ugyanaz a munkamenet  mind a háromnál.  Biztos nagyon finom , lehet egyszer én is nekiállok valami ünnepi alkalomra. Amúgy gyönyörüen néz ki a poharakban.

2020. január 6., hétfő

Krumplisaláta zellerrel




Krumplisaláta a fiam  kedvence. 

Hozzávalók: 

1 kg héjában fött krumpli
2 közepes fej lila hagyma
egy közepes zeller gumo fele felszeletelve és  kevés sós vizben megfözve, valamint a leve a dresszinghez 

a dresszinghez hozzávalói: 
1 evökanál cukor, annyi ecet amivel benedvesedik a cukor,
1 evökanál mustár 2 dl sürü tejföl, 2 dl görög Joghurt,
1,5 dl Zeller fözölé, só és Bors 

A krumplit héjában megfözzük. Amig fö elkészitjük a dresszinget, minden hozzávalót jól összekeverünk. Hozzátesszük a megadott Zeller kihült fözölevét is.  A dresszingnek jó izesnek kell, hogy legyen, mert a krumpli magába szivja az izeket. Meg szoktam kóstolni, legyen kicsit savanykás, édes és sós. 
Közben a lila hagymát felszeleteljük és megsózzuk.   

A dresszingbe belekeverjük elöbb a zellert, majd a sózott hagymát kinyomkodjuk  és azt is ovatosan belekeverjük a szószba. A krumplit meghámozzuk és lehetöleg még jó langyosan karikára vágva adagonként óvatosan belekeverjük a dresszingbe. Elözö nap szoktam elkésziteni, hogy az izek összeérjenek. Ha sok folyadékot szivna magába a krumpli, másnap ovatosan  keverve 2 kanál tejjel lazitjuk . Anyukám mindig igy csinálta, én ugyanúgy.