2019. augusztus 23., péntek

Sült paprika kenyérre




Szeretem étel, frissen, melegszendvicsre mindenhogy.
A kápia paprikákat a sütöben megsütjük és ha meghült leszedjük a héját.
Csikokra vágjuk egy tálba tesszük, nyomunk rá egy gerezd fokhagymát, sóval, borssal izesitjük és adunk hozzá egy kanál balzsam ecetet és kevés Oliva olajat. Jót tesz neki ha áll egy napot a hütöben.

 Másnap piritósra pakoljuk, most parmezán sajttal szórtam meg. De már készült ugy is, hogy piritosra tettem, rá egy szelet sajtot pakoltam és a sütöben megsütöttem. A fantázia határtalan ebben is és olyan szép mint a nyár. 

Padlizsán saláta különleges





Fantasztikus egyszerü és ugyanolyan finom. A Facebookon Agnesa kedves csoport társunk aki saláta királynö - receptje alapján készült. 

3 db dundi padlizsánt felkockáztam, sóztam,  tekertem rá kevés borsot kevés olivaolajaljal meglocsoltam, összeforgattam és egy kevés ! mézet csorgattam rá. Sütöben megsütöttem, közben idönként megkevertem. Amikor már majdnem készen volt  25 dkg apró édes paradicsomot kettévágtam és rádobtam a padlizsánokra. 

A padlizsán áttetszö krémesre sült akkor jó, kivettem a sütöböl, izesitettem sóval, borssal, kevés citromlével és egy leheletnyi fokhagymával.
Òvatosan összekevetem tálba tettem, 10 dkg jófajta Feta sajtot kockára vágtam megszórtam vele a salátát, piritott dióval is megszórtam, friss petrezselyemmel és egy kevés zatarral. Langyosan, hidegen is finom. 

2019. augusztus 12., hétfő

Tonhal saláta



Tonhal saláta több változatban, hogy ne legyen egyforma -vagyis a fantázia határtalan. 

Dresszing a legtöbbször krémes, mustáros, mézes. Receptet itt találod Ujhagymával vagy lila hagymaval a legfinomabb. 

Mindig finom, nyáron a nagy melegben egy özbarnára sütött piritóssal föétel is lehet. 






Tonhal saláta avocadoval 




Tonhal saláta galambbegy salátával, sült sonkával balzsamecetes krémmel, Oliva olajjal