2013. május 18., szombat
Gomba ragu tavaszi szósszal
Ezt az ételt pár hete készitettem, nagyon finomra sikeredett, egyszerü, gyors és izlett mindannyiunknak.
Különbözö friss gombát vettem, végre volt friss igazi ujhagyma, friss pet-
rezselyem is.
A csomag ujhagymát felvágtam, vajon kicsit megpiritottam, hozzáadtam a
gombákat, só, bors és az egészet kb. 20 percig pároltam, egy pohár tejszin
került még bele, majd az apróra vágott petrzselyem meg az ujhagyma szára.
Tésztát föztem ki hozzá.
2013. május 15., szerda
Zöld spárga parmezánnal
Ismét spárga, itt a szezon, sajnos nem sokáig tart, igy mivel nagyon
szeretjük, igyekszem változatosan elkésziteni.
Ma zöld spárgát készitettem, nem kell pucolni csak a szárát levágni, ahol
kemény. Vizet felforraltam, sót és kevés cukrot tettem bele, majd a zöld
spárgát és 5 azaz öt percig föztem. Leszürtem, egy nagy serpenyöben ke-
vés vajat megmelegitettem, beletettem a spárgát, sóztam kicsit és jól
átforgattam a vajban, kb 3 percig. Ezután friss parmezánt ráreszeltem,
jó sokat és ugy még egy két percig sütöttem. Ma zöldfüszeres krémes
túrós joghurtos szósz volt hozzá. /Petrezselyem, zöldhagyma, friss
kapor, só bors./
A sütöben sütöttem pisztrángot sóval, borssal, citromkarikákkal, kaporral és oliva olajjal meglocsolva. Fenséges ebédünk volt.
Egyszerü, könnyü és tényleg nagyon gyorsan kész.
2013. május 14., kedd
Jeges kávé vagyis fagyis kávé
Süt a nap, kivánjuk a meleg tavaszt, nyarat, nagyon hosszú volt a tél. Igaz még nem izzadunk a melegtöl, de nem baj az erkélyen kellemes, akkor csináljunk jeges kávét ma délután...
Kávé lehütve, két gombóc vanilia fagyi rá, erre kis tejszinhab, tört csokoládé - és élveztük a finom kávét a langyos napsütésben.
Karalábé fözelék és rizses karalábé
Az elsö friss zsenge karalábé a legizletesebb. Szeretjük nagyon ezt a zöldséget. Ma végre szép napos idö van, igy szinte siettetni szerenénk már, hogy igazi meleg tavasz és nyár legyen.
Szóval a karalábét megpucoljuk, csikokra vágjuk majd kevés vajon megpároljuk. Sózom, törött borsot
teszek bele, pertezselymet és amikor majdnem puha liszttel megszórom, elkeverem és tejszinnel, ha
kell egy kevés vizzel felengedem és összforralom. Friss pertezselyemmel megszórom.
Közkivánatra ma fasirt volt hozzá
Karalábé rizzsel a másik kedvenc, sajnos kép nincs, mondhatom a tinédzser korosztály is szereti
és ez nagy szó, mert kevés gyerek szereti a karalábét szerintem.
Szintén csikokra vágott karalábé, vajon megpárolni, kicsi húslevessel vagy húsleves kockával együtt
de, hogy ne legyen túl sok leve, petrezselyem, bors hozzá.
Rizst megfözni amig a karalábé párolódik, egy tüzálló tálat kivajazni, fele rizs bele kevés tejföllel meglocsolni rá a párolt
Na ugye, hogy meg lehet etetni a gyerköcökkel a karalábét:)
2013. május 12., vasárnap
Spárga, spárga, anyáknapi, születésnapi ebéd
| krumplisütés türelem játék de a végeredény hmm... |
| limette szósz |
| jelképes torta, izlett:) |
Nálunk ma van anyáknapja, a fiam az unokáim itt vannak, a legeslegjobb velük lenni. Amikor itt vannak mindig anyáknapja van.
Dennis unokám két hét múlva lesz 18 éves, kicsit elö ünnepeltünk Vele, mivel akkor nem lehetünk együtt.
Jó volt meglölelni egymás, jó volt látni, hogy örömet szereztünk Neki. A gratuláció majd a születése napján telefonon lesz. -
A fiam tegnap kérdezte, mi lenne ha a ma Ö fözne. Jó, nagyon jó:)
A menü: fehér és zöld spárga volt, hollandi szósszal és limette szósszal, karikára vágot pirosra sült krumpli, szüzpecsenye 80 fokon sütve.
Limette szósz receptet leirom, mert nagyon illik a zöld spárgához és nagyon egyszerü elkésziteni.
1 kis pohár tejföl, 1 kis pohár krémes joghurt, só, bors és izlés szerint a limette leve. Ennyi, éppen egyszerüségében fenséges a zöld spárgához.
A 80 fokos sütés is nagyon egyszerü. A sütöbe beleteszünk egy tüzálló tálat és bekapcsoljuk 80 fokra. A szüzpecsenyét sózzuk, borsózzuk és minden oldalán kevés zsiradékon megsütjük, villával forgatva tényleg minden oldalán. Beletesszük az elömelegitett sütöbe és 90 percig rá sem kell nézni.
A végeredmény egy vaj puha, omlós hús. Szeletekre vágva tálaljuk.
Amig a hús elkészül a krumplit fözzük 15 percig, kihütjük karikára vágjuk és megsütjük. A spárgát lobogó forró sózott, cukrozott vizben forrástól 8 percig fözzük.
Nagyon, nagyon finom igazi ünnepi ebéd volt.
2013. május 9., csütörtök
Tavaszi röldséges rizotto
Hozzávalók: 4 személyre, 1 kg apróra vágott tavaszi zöldség, karfiol, sárgarépa, zsenge zöldborsó
nem kifejtve, kifejtett zöldborsó, esetleg 1-2 db zöld spárga.
1 kisebb hagyma, 1 gerezd fokhagyma, zöldséglé 5 dl, 2,5 dl száraz fehérbor, bors, 7-8 dkg reszel
parmezán sajt, só izlés szerint. 20 dkg sovány sonka kockára vágva.
A zöldségeket pár percig fözzük zöldségleves kockával. Levét leöntjük - ez lesz a rizotto felöntö leve.
1 kisebb hagymát, 1 gerezd fokhagymát apróra vágunk 5 dkg vaj és 2 kanál olivaolajban megfuttatjuk.
A kimosott száraz rizst megforgatjuk a dinsztelt hagymában, felöntjük a borral és lassan fözzük.
Amikor elfötte a levét mindig adunk egy keveset a zöldségléböl hozzá amig majdnem teljesen puha, hozzá-
adjuk a roppanósra fött zöldséget és a sonkát majd a maradék zöldség lét és pár percig fözzük. A végén beletettem kevés hideg vajat elkevertem maj a parmezánt is belekevertem. Salátát ettünk hozzá, mert mi mindenhez
eszünk salátát:)
2013. május 7., kedd
2013. január 6., vasárnap
Lemon Bars
Lemon Bars
Lemon Bars, vagy Erzsébet királyné kedvence
Tészta hozzávalók:
15 dfkg liszt, 6 dkg porcukor, 1/4 teáskanál só, 13 dkg vaj, ebböl egy jó tésztát gyúrunk.
Citromos krém
22 dkg cukor, 4 dkg liszt, 4 tojás, 2 evökanál reszelt citromhéj, 1 dl friss cimtomlé, 12 dkg mascapone
Egy 20×20 cm tepsi vagy egy kerek 26-28 cm-es tortaforma.
Fontos, hogy a forma abszolut jól zárjon mert a citrom-massza folyékony. A tészta hozzávalóiból jó tésztát gyúrni. A sütöpapirra kibélelt formába belenyomkodni és kb. 20 percig 180 fokon sütni:
Közben a citromos masszát elkésziteni.
A citromos masszát úgy csináltam, hogy elöször a cukrot és a tojásokat 5 percig habosra vertem, csak utána kevertem bele a többi hozzávalót.
A 20 perc sütés utána tésztát kivenni a sütöböl és ráönteni a citromos masszát, majd további 20 percig sütni. Akkor jó, ha a citromos massza már nem remegös.
Tényleg finom mert savanyú és édes is egyben.
2012. december 30., vasárnap
Füstölt lazacos táska
Mindig kicsit többet vásárolunk mindenböl, föleg az ünnepekre készülve, váratlan vendég érkezésére számitva, vagy csak ugy jó régi magyar szokás szerint, legyen mindenböl elegendö itthon, ha "bárki" közbejön... Nekem igy maradt meg a füstölt lazac meg a vajas hajtogatott tészta meg egyebek. Mi legyen? Persze körülnézek az interneten kicsit, ötletet szerezni, aztán sokszor változtatva a saját fantázia, izlés szerint kreálok valamit. Finom lett mondhatom, még a váratlan vendég - mert ugye mégis jött:) evett belöle.
igy csináltam: egy leveles tészta, 8x8 cm-es kockákra vágva, krémsajt, kék sajt, kicsi tejföl, /ez mind volt itthon/ ezek keverékéböl krémet készitettem, egy teás kanál tejszines torma is került bele . Rákentem a leveles tésztára,erre vajban párolt, kevés fokhagymával izesitett spenótot tettem, ráfektettem a füstölt lazacot és feltekertem. Tojással megkenve kb. 25 percig sütöttem. Jégsaláta volt hozzá.
Mindig kicsit többet vásárolunk mindenböl, föleg az ünnepekre készülve, váratlan vendég érkezésére számitva, vagy csak ugy jó régi magyar szokás szerint, legyen mindenböl elegendö itthon, ha "bárki" közbejön... Nekem igy maradt meg a füstölt lazac meg a vajas hajtogatott tészta meg egyebek. Mi legyen? Persze körülnézek az interneten kicsit, ötletet szerezni, aztán sokszor változtatva a saját fantázia, izlés szerint kreálok valamit. Finom lett mondhatom, még a váratlan vendég - mert ugye mégis jött:) evett belöle.
igy csináltam: egy leveles tészta, 8x8 cm-es kockákra vágva, krémsajt, kék sajt, kicsi tejföl, /ez mind volt itthon/ ezek keverékéböl krémet készitettem, egy teás kanál tejszines torma is került bele . Rákentem a leveles tésztára,erre vajban párolt, kevés fokhagymával izesitett spenótot tettem, ráfektettem a füstölt lazacot és feltekertem. Tojással megkenve kb. 25 percig sütöttem. Jégsaláta volt hozzá.
2012. december 20., csütörtök
Diós kekszek
Diós kekszek, valahol ott lapul a maradék a dobozban.
Hozzávalók: 30 dkg liszt 20 dkg vaj, 20 dkg cukor, 1 cs. vanilia cukor 1 késhegyni kardamon, 1 teáskanál rum aroma, 3 csepp keserü mandula olaj, csipet só, 15 dkg darált dió. Ezekböl tésztát gyurunk és pár órát a hütöbe tesszük.
Kell még hozzá 40 dkg marcipán, 1 üveg ribizli zselé és 20 dkg étcsokoládé felolvasztva.
Vékonyra kinyujtjuk a tésztát és kerek szaggatóval kiszaggatjuk. Kb. 170 fokon 10 percig sütjük.
A marcipánt jó vékonyra kinyujtjuk és ugyanazzal a kerek formával kiszaggatjuk.
Amikor a kekszek kihültek megkenjük a ribizli zselével, ráfektetünk minden egyes kekszre egy - egy
marcipán lapocskát, végül a felolvasztott csokoládéval bevonjuk. A tetejére lehet egy fél szem diót tenni.
Eldugjuk jól mert nagyon hamar elfogy.
Hozzávalók: 30 dkg liszt 20 dkg vaj, 20 dkg cukor, 1 cs. vanilia cukor 1 késhegyni kardamon, 1 teáskanál rum aroma, 3 csepp keserü mandula olaj, csipet só, 15 dkg darált dió. Ezekböl tésztát gyurunk és pár órát a hütöbe tesszük.
Kell még hozzá 40 dkg marcipán, 1 üveg ribizli zselé és 20 dkg étcsokoládé felolvasztva.
Vékonyra kinyujtjuk a tésztát és kerek szaggatóval kiszaggatjuk. Kb. 170 fokon 10 percig sütjük.
A marcipánt jó vékonyra kinyujtjuk és ugyanazzal a kerek formával kiszaggatjuk.
Amikor a kekszek kihültek megkenjük a ribizli zselével, ráfektetünk minden egyes kekszre egy - egy
marcipán lapocskát, végül a felolvasztott csokoládéval bevonjuk. A tetejére lehet egy fél szem diót tenni.
Eldugjuk jól mert nagyon hamar elfogy.
2012. december 16., vasárnap
Advent
Adventi aprósütemény
Diós habcsók, vanilia kiflik, kókuszos csók, mogyorós csók,vajas kekszecskék, néha csokival dióval diszitve, lekváros linzer.
Püspök kenyér
Püspök kenyér, ahogy a nagyikám, anyukám és keresztanyám sütötte. Elmaradhatatlan, ha
még csak gondolatban eldöntöm, hogy az idén nem sütöm meg, még ki sem mondom a fiam
biztosan megkérdezi igaz püspökkenyér lesz? Meg kell süssem mindig.
Nagyon egyszerü recept.
Hozzávalók 45 dkg lisz. csipet só, fél csomag sütöpor, 3 tojás, 20 dkg cukor 4 dl tejföl. A tojást a cukorral a habosra keverjük,hozzáadjuk a tejfölt azzal is elkeverjük.
Kell még hozzá "minden ami finom" irja a családi recept. Vagyis füge késsel összeapritva,datolya feldarabolva narancs héja, citrom héja apróra vágva / igazi citrom, narancs/ kevés mazsola, fél tábla keserü csokoládé,fél marék dió apritva. Mindezeket összeapritva a liszttel elkeverjük, majd a tojásos teljfölös masszával összekeverjük.
180 fokon kb. 25-30 percig sütjük. Tüpróba!
Néha megkenem a tetejét finom barack lekvárral és csokoládé glazurt teszek rá.
még csak gondolatban eldöntöm, hogy az idén nem sütöm meg, még ki sem mondom a fiam
biztosan megkérdezi igaz püspökkenyér lesz? Meg kell süssem mindig.
Nagyon egyszerü recept.
Hozzávalók 45 dkg lisz. csipet só, fél csomag sütöpor, 3 tojás, 20 dkg cukor 4 dl tejföl. A tojást a cukorral a habosra keverjük,hozzáadjuk a tejfölt azzal is elkeverjük.
Kell még hozzá "minden ami finom" irja a családi recept. Vagyis füge késsel összeapritva,datolya feldarabolva narancs héja, citrom héja apróra vágva / igazi citrom, narancs/ kevés mazsola, fél tábla keserü csokoládé,fél marék dió apritva. Mindezeket összeapritva a liszttel elkeverjük, majd a tojásos teljfölös masszával összekeverjük.
180 fokon kb. 25-30 percig sütjük. Tüpróba!
Néha megkenem a tetejét finom barack lekvárral és csokoládé glazurt teszek rá.
2012. december 5., szerda
Réteges halsaláta
Ezt a receptet egy kedves Kazahsztáni ismerösömtöl kaptam valamikor. Aztán el is felejtettem. Közben Seafalkonnál láttam a Hal subában receptet, akkor jutott megint eszembe, nekem is van valami hasonló receptem, ime majdnem ugyanaz:)
Hozzávalók. Matjes file ca 200 gr, /Matjes file nálunk kapható mindenhol/Aldi, Liedl stb./ ez egy sós hering olajban/ 3 szem héjában fött krumpli, 3 db. sárgarépa roppanósra fözve, 2 fej lila hagyma kockára vágva és kicsit megsózva/,3-4 keményre fött tojás, majonéz /a könnyebb változtat készitettem: 2 dl tejföl, 2 dl natur joghurt, pici só, mustár, kevés cukor pár csepp ecet ezeket összekevertem. /de lehet csak majonézzel késziteni/
Az én receptem szerint a sorok a következök: elöször a halat apró kockára vágva a tál aljára, rá jön a hagyma, rá a reszelt krumpli, sárgarépa, tojás apróra vágva, a cékla csikokra vágva /ez esetben kész cékla salátát lecsöpögtettem és csikokra vágtam/ rá a tojás sárgája.Ismét hal és igy tovább amig a hozzávalókból tart. A rétegek közé mindig pár kanál a majonézböl. A tetejére tojáskarikákat tettem. Behüteni egy napra, hogy az izek összeérjenek.
Ezt a receptet lehet tonhal konzervböl is csinálni ugy is finom.
2012. november 30., péntek
Hófehérke torta
| ez már csak a maradék szeletke |
A kép egy nagy családi ünnepen készült, sajnos nem valami jó, de a torta
kárpótol érte.
Recept: 10 dkg vajat, 15 dkg cukrot,3 tojást, 1 cs. vaniliás cukrot,20 dkg. lisztet, fél csomag sütöport és esetleg kevés tejet jól kikeverünk.
A fele tésztát egy 28 cm-es tortaformába tesszük.
A tészta másik felébe 2 evökanál nutellát keverünk és ráöntjük a világos
tésztára. 1 üveg lecsepegtetett meggyet elosztunk a tésztán. A meggy levét felfogjuk.
kb. 175 C fokon 40 percig sütjük, tüpróba! A tésztát teljesen kihütjük.
A töltelék: 50 dkg. natur túró,/nálunk ez krémes sovány túró/ 1 cs. vaniliás cukor,2 evökanál cukor, 1 citrom leve, 4 zselatin lap /én zselatin port használok a csomagon megadott folyadék mennyiség szerint, 5 dl. tejszin, 2 cs. zselés tortabevonó por.
A túrót a 2 evökanál cukorral simára keverjük, a zselatint a megadott mennyiségü folyadékkal felolvasztjuk, a citromlét hozzáadjuk és a túróval összekeverjük.
A túrós tejszines krémet a tortára kenjük. Kicsit hülni hagyjuk.
A felfogott meggy levével a tortabevonó zselét megfözzük és a tortára
öntjük.
2012. november 24., szombat
2012. november 7., szerda
Kenyér
Az elsö kenyér
Ezerszer megnéztem az interneten Limara Pékségét és még sok sok más blogot. Nagyon nehezen
szedtem rá magam a kenyér sütésre.Már hetekkel ezelött vettem tönköly lisztet, meg másfajtát is.
Tegnap délután aztán mégegyszer körülnéztem az interneten és egy hirtelen jött ötletböl bekevertem
az elsö kenyeremet.Jó folyós massza lett, de ahogy irták többen is, igy a jó. Ma délelött levettem a
kelesztö tál tetejét, egy habos megkelt massza lett belöle. Aztán megformáztam, kelesztettem még
majd 2 óra múlva vas edényben megsütöttem. Aztán alig vártam, hogy meghüljön.
Gyorsan meg is kostoltam mennyei:))))) Illatos, ropogós, izes kenyerem lett.
Igaz nem baj, hogy itt ujjongok, tudom ez a világ legegyszerübb receptje, de azt hiszem ezentúl ki
fogok próbálni más fajta receptet is.
2012. november 3., szombat
Savanyú káposzta
Kedvenc a savanyú káposzta, de csak amit saját magunk készitünk.
Itt ahol élünk egyszerüen nem olyan az ize mint amit otthon készitenek.
Beszereztem évekkel ezelött egy káposzta savanyitó kerámia hordót és abba tesszük
el minden évben az adag savanyú káposztánkat. Nem csak töltött káposztának, sokszor
készitek belöle salátát, olajjal, piritott sonkával ami ugyancsak nagyon finom.
Tehát 1 kg. gyalult káposztához jár 2 dkg só, borsszemek, borókabogyó, babérlevél és
sok - sok erö jól ledöngölni. Majt rátenni a kerámia hordó etejét, vizet önteni rá, hogy her-
metikusan lezárja, aztán viszonylag meleg helyen tartani pár napig. Lehet hallani amikor
kezd erjedni, buborékol a viz a tetején. Kb. másfél hét után a pincében tartjuk, folyton vizzel
kell lezárni a tetejét, mert akkor nem romlik meg.
Sült kolbász
Saját gyártmány, nagyon finom. Ezer éve nem ettünk sült kolbászt, vagyis inkább magyar izes sült kolbászt.Apukámtól tanultam a receptet. A lényeg, hogy minden kg. húshoz 2 dkg só kell, pirospaprika, kicsi kömény - igy szeretjük - bors és összenyomott fogkhagyma amit kicsi vizzel felöntünk állni hagyjuk, majd a levét leszürjük és azt keverjük a kolbászba. Igy nagyon finom fokhagyma izü lesz és teljesen elkeveredik a kolbász húsban.Céklát, tormát és friss kenyeret ettünk hozzá. A többit jól becsomagolva eltettem a mélyhütöbe.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











