http://www.mediring.net/

2014. november 18., kedd

Szüzpecsenye leveles tésztában






Születésnapra készült ez a finomság. El lehet késziteni elöre is, igy nem kell
a konyhában tölteni az idöt, mutatós is és finom.

Hozzávalók: 1 cs. leveles tészta, 50 dkg spenót /nálunk lehet fagyasztott
leveles spenótot kapni és ezt használtam hozzá. 1 fej kisebb hagyma, 
só, bors, szerecsendió, kevés zsemlemorzsa. 50 dkg szüzpecsenye egyben.
Izlés szerint 10 dkg Gorgonzola vagy Feta sajt. Most sajt nélkül készitettem. 

Elöször a húst sózzuk, borsozzuk,  minden oldalán kevés vajban megsütjük, hogy szint kapjon. Félretesszük kihülni. Addig a hagymát kevés vajon üvegesre
pároljuk, rátesszük a spenótot és éppen csak átforgajuk a vajon amig össze
nem esik, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót adunk hozzá, esetleg egy kevés
Gorgonzola sajtot, vagy Feta sajtot ha szeretjük. Kihütjük. 
A leveles tésztát kiteritjük, az elsö harmadát hosszában megszórjuk egy kevés
zsemlemorzsával, erre rátesszük a spenót felét amit elözöleg kicsit lecsöpögtetünk, rá jön a hús, erre a másik fele spenót. Feltekerjük a tésztát
megkenjük felvert tojás sárgával, a leesö részekböl mintákat szúrhatunk ki
és ezzel diszitjük a feltekert tészta tetejét. A sütési idö kb.40 perc volt nálam
180 fokon. Amikor kisült langyosra hütjük, mert akkor a legfinomabb és jobban
lehet szeletelni. Ha teljesen kihült másnap még szebben lehet szeletelni.
Hidegen és langyosan is nagyon finom. Hidegen szépen szeletelve lehet egy 
hidegtál része is.